Karácsonyra

Idén karácsonyra az alábbi feljegyzésemmel szeretném megajándékozni mindazokat, akik olyan kedvesek és idelátogatnak!

Ma megint beléptem egy rövid időre Abba, ami egyedül Létező. Nem akartam semmi mást, csak kiterjedni Abban. A "ki vagyok én?" kérdéssel próbálkoztam. Az a válasz jött: "Vagyok, aki Vagyok." Ezt én azután így formáltam át a magam képére: "Vagyok, aki Van". Vagyis vagyok az Egyetlen Valódi Létező, a Minden.

Nekem ez a megfogalmazás segített. Továbblökött egy olyan állapot felé, amelyben már nem gondolatok jöttek, hanem képek, fények. A harmadik szem aktiválódott, én lettem a Látó. Aki látja, hogy csak Egyetlen Valódi Létező Van. A Látó és a Látott egy. Képek villantak fel előttem, amelyek a Föld összes fenséges szépségét megjelenítették: hegyek, nagy távlatok, a levegő tág terei tengerpartok fölött, hatalmas erdők, földrészek... Mindezt egyszerre láttam és éreztem.

A képekből kibontakozott két csodaszép, fényes, hófehér bika, a hátukon a szivárvány minden színében szikrázó fény-, vagy drágakő-takaró. A kisfiunk irányított bennünket - engem és Andrást - oda egy-egy bikához, hogy felüljünk rájuk. Mindannyian fényes hófehér ruhában voltunk (emlékszem a fényes, szűk nadrágszáramra) és a bikák által húzott lapos alkotmány is hófehér volt. A fiunk és még néhány kis lélek hátul felhelyezkedett a hintóra, és lendületesen elindult a diadalmenethez hasonló fogat! Mi vezettük, a bikákon ülve! Gyorsan siklott el az alkonyodó tájban, a hó fényesen porzott utána. Felszálltunk és egy végeláthatatlan utazás vette kezdetét a kékes űrben... Ez a folyamatos, gyors előretörés az űrben még most is tart. Ez mindig Van. Mindig Ez van. A ködök és a csillagok között...

(2011. január 13.)