Azt hiszem, ma, 2013. január 1. hajnalán, röviddel éjfél után sikerült...
Megtörtént...
Egy fóti tó melletti kerítésre felfutott indás növény csavarodó, dértől csillogó apró ágainak szemlélése, a téli hideg hold visszatükröződése a tó vizén, és minden, ami körülvett ezen a hideg, friss, nyitott és szárnyalóan szabad hajnalon, végtelen örömmel töltött el hirtelen! Egy nagyobb egységként léteztem, mint eddig, nagyobb halmazként érzékeltem önmagam, mint a megszokott, jól ismert én-em. Egy olyan Én-ként, aki mindennel és mindenkivel egy - a legapróbb részletekig és a legnagyobb távlatokig, egyszerre, egy időben...
A futónövény ágain szikrázó legapróbb csillámokkal és az űrben világító holddal egyszerre...
Ez Vagyok!
A hatalmas öröm felemelkedett bennem és olyan könnyűvé tett!
Hiszen nem kell többé félnem semmitől, a félelem egy sokkal kisebb én-halmazhoz tartozik, mint ami Valójában vagyok! Könnyedén meghaladható, szó szerint túlszárnyalható!
És ugyanígy minden, ami ehhez a kisebb halmazhoz tartozik.
De ettől függetlenül mérhetetlen és fényes az az öröm - a Létezés felőli Tudás felett érzett Öröm, Szat-Csit-Ananda -, ami a kiterjedéssel, a változás nélküli változás hirtelen észlelésével együtt jár!!
Az Egy-ség érzésének Boldogsága!!
Ez a kitágulás - úgy érzem - most már örökre az enyém, vagy inkább: Van, Létezik, ez az, ami igazából van és létezik!
Elveszíthetetlen és bármikor felidézhető, megismételhető! Hiszen nem a lineáris, földi időben létezik/Létezem!
Bennem, Önmagamban nyugszom és pihenek meg én magam, elcsendesedve, kisimult lélekkel, telített boldogságban lebegve...
A tenger hullámai elcsendesednek, amikor a víz tudata leszáll a mélybe, a vízcseppek magjába...
KÖSZÖNET ÉS HÁLA!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése