Különleges érzés volt ott lenni, a Hegyessy család tagjának lenni, képviselni bennünket egy olyan alkalmon, ahol mindenki azért van ott, hogy Géza bácsiról megemlékezzen, róla többet megtudjon!
A szervezők kedvessége, figyelmessége körülvett bennünket, budapesti rokonokat, megható volt számunkra az egész ünnepség!
Géza bácsit még szerencsére személyesen ismerhettem, fiatal lány koromban többször találkoztam vele, amikor telente felutazott remete-szerű elzártságából a Szigetvár melletti Domolos-pusztáról, hogy a leghidegebb téli heteket Budapesten töltse. Rendkívüli öregember volt, hihetetlen méltósággal, tartással, humorral, keménységgel megáldva. Néhányszor jártunk is nála a domolosi házban, a régi Hegyessy-kúriában, ahol akkor már csupán kegyelemből lakhatott, az állam által megtűrt "vendég" volt saját házában, haláláig, ami 98 éves korában következett be! Elképzelhetetlenül szerény körülmények között élte utolsó évtizedeit, a Horthy-rendszer egykori tisztjeként, a kormányzó testőrségének parancsnokaként nyugdíjat nem kapott - ismerős történet sokak számára...
Sokan segítették viszont a környékbeliek közül, mivel akivel csak élete során találkozott, azokat mind megnyerte egyenes jellemével, humorával, mindenki szerette-tisztelte!
A konferencián többen jelen voltak, akik személyesen még ifjú- vagy gyerekkorukból emlékeztek rá, amint Domolos-pusztáról a csézáján (valószínűleg egy kölcsön lóval), hátán a hátizsákjával behajtott Szigetvárra, hogy elintézze bevásárlásait, ügyeit. Ilyenkor mindig felvette kocsijára az úton járó gyerekeket, időseket, asszonyokat! Az áruházvezető, aki mindig adott neki valamilyen élelmiszert, amikor csak betért a városba..., vagy a cipész fia, akinek édesapja javítgatta Géza bácsi bakancsát - "el sem lehet képzelni, milyen állapotban volt!"..., vagy a Várbarát Kör egykori elnöke, akinek családja minden héten egy vekni kenyeret adott Géza bácsinak és feleségének, Elli néninek, aki akkor még élt - "amelyet azután egész héten takarékosan fogyasztottak el" - sok-sok személyes, kedves, szomorú emléket osztottak meg velünk a jelenlévők.
Egy azonban bizonyos: mindenki nagyra tartotta az idős embert, az igazi vitézt, aki 1946-tól (a német fogságból való szabadulásától) 1980-ig, a haláláig, 34 évig élt a szocialista rendszer által mérhetetlen szegénységbe taszítva, zokszó nélkül, az utolsó percig méltósággal viselve sorsát.
Az egykori háza ma állami tulajdon, a város szépen felújíttatta. A háztól nem messze álló kápolna, Géza bácsi és felesége, valamint felmenőinek nyugvóhelye, a Hegyessy-fiúk (unokatestvérem fiainak) öröksége, akik azt idén szépen felújíttatták!
Bővebben a konferenciáról, Igmándy-Hegyessy Gézáról, valamint a ház és a kápolna mai állapotáról: lásd itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése