A yama (jáma) és a niyama (nijáma), az ember mindennapi életében követendő alapvető erkölcsi, morális irányelvek betartása. Viselkedésünk szabályozásával a lét magasabb szintjére kerülhetünk. Az elgondolás nem abból áll, hogy a szabályokat önmaguk kedvéért tartsuk be. A cél sokkal inkább az elme tökéletesítése. Ha ezt elérjük, a szabályok betartása már nem jelent problémát. Elménkben többé nem lesz arra irányuló vágy, hogy olyat tegyünk, amivel árthatunk magunknak vagy másoknak, mivel az elme eléri a tökéletes kiegyensúlyozottság állapotát.
A yama „irányítást”, a yama gyakorlása a külső világgal kapcsolatos cselekedetek irányítását jelenti. Shrii Shrii Anandamurti könyvében: A Guide to Human Conduct (Az élet etikája) világosan megmagyarázza a yama és a niyama különféle vonatkozásait, egyértelmű és egyben praktikus magyarázatot nyújtva a mai modern kor emberének. Itt most röviden áttekintjük a yama és niyama öt-öt alapelvét, bővebb magyarázatot az olvasó Az élet etikája című könyvben találhat.
A yama első elve az ahimsa (áhimszá). Az ahimsa azt jelenti, hogy ne ártsunk másoknak, sem gondolatban, sem szóban, sem cselekedeteinkkel. Legjobb tudásunk szerint sose okozzunk fájdalmat más élőlényeknek. Ezt az elvet sokszor teljes erőszakmentességként értelmezik, de ha alkalmazását túlzásba visszük, szinte lehetetlenné teszi gyakorlati létezésünket. Példának okáért minden lélegzetvétellel mikrobák ezreit lélegezzük be és öljük meg! E dilemma megoldására Anandamurti azt javasolja, hogy étrendünk összeállításához a lehető legalacsonyabb öntudattal rendelkező élőlényeket használjuk fel, és tartózkodjunk a magasabb fejlettségi fokú élet elpusztításától. Egy másik kapcsolódó probléma az önvédelem kérdése. Erre vonatkozóan Anandamurti azt mondja, hogy az agresszorok és az anti-szociális elemek elleni védekezés jogos. Ha mégis elkerülhetetlen, akkor erőszak alkalmazása esetén célunk az élet védelme kell, hogy legyen, nem pedig az, hogy fizikai fájdalmat okozzunk, vagy akadályozzuk mások lelki vagy spirituális fejlődését.
A yama második elve a satya (száttyá). A satya meghatározása: „az elme és a beszéd helyes, jóindulatú használata”. Ez azt jelenti, hogy mondjunk igazat, cselekedjünk egyenes és tisztességes módon, úgy, hogy az mindenkinek hasznára váljék. Abban az esetben, amikor a teljes igazság kimondása másokat sérthet, bánthat, a satya szerint inkább mondjuk azt, ami a mások jóléte, boldogulása szempontjából a legkedvezőbb, nem magukat a puszta tényeket. A satya szabályának betartása hatalmas szellemi erőt ad, és rendkívül fontos a spirituális fejlődés szempontjából.
A harmadik elv az asteya (ásztéjá). Az asteya jelentése: ne tulajdonítsuk el azt, ami máshoz tartozik. Ez vonatkozik a tárgyak fizikai eltulajdonítására, visszatartására, de jelenti a mentális, mindössze gondolatban eltervezett lopást is. Azok, akik lopni akarnak, és csak a lebukástól való félelem tartja vissza őket, mentálisan lopnak. Az asteya mind a fizikai, mind a mentális eltulajdonítástól való tartózkodást jelenti.
A negyedik elv a brahmacarya (bráhmácsárjá), amelynek jelentése: a Brahmához tartozónak (Legfelsô Kozmikus Tudat) maradni azáltal, hogy az összes létezőt a kozmikus tudat megnyilvánulásának tekintjük. Az elme mindig felveszi az általa elképzelt dolog alakját. Ha mindent csak anyagi valójában létező tárgynak tekintve gondolkodunk, elménk fokozatosan eldurvul. Ha azonban cselekedeteinknél figyelembe vesszük azt, hogy ezen a világon minden a kozmikus tudat transzformált alakban való megtestesülése, akkor elménk napi tevékenységünk során is a kozmikus tudattal egybeolvadt állapot felé fog haladni. Némely könyvben a brahmacaryát szexuális önmegtartóztatásként írják le. Ez a meghatározás nem helyes, a középkori szerzetesektől származik, akik ily módon próbáltak felsőbbrendűnek tűnni, mint az átlagos, családos emberek.
A yama ötödik elve az aparigraha (ápárigráhá), jelentése: ne gyűjtsünk fölösleges vagyont, ne merüljünk el az élet olyan kellemetességeiben, melyek fölöslegesek az élet megőrzése szempontjából. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen, szolidan éljünk, s csak annyi vagyonunk legyen, amennyi éppen elégséges. E vagyon nagysága változó és nagymértékben függ személyiségünktől, valamint attól a kortól és földrajzi helytől, ahol élünk. Ez fontos elv mind egyéni, mind társadalmi szinten, mivel ha egy személy vagy egy ország a szükségesnél nagyobb vagyont halmoz fel, az más egyén vagy más nép nyomorát eredményezheti. Ezen elv követése a spirituális élet fontos része, mivel ha valaki állandóan a fizikai világ tárgyaival foglalkozik, akkor nem marad ideje a kozmikus tudatra gondolni.
Az astaunga jóga második nagyon fontos része, lépése a niyama (nijáma) elveinek követése. A niyama önszabályozást jelent. Önszabályozás, önkontrol nélkül lehetetlen a magasabb tudatállapot szintjére eljutni.
A niyama első elve a shaoca (száócsá). A shaoca az elme és a test tisztaságát jelenti. Ez magába foglalja az ember külső világának – a test, a ruházat és a környezet – valamint az elme belső világának tisztaságát is. A külső tisztaság a test és a környezet rendszeres tisztántartásával érhető el, míg az elme belső tisztasága az önszuggeszció révén. Azaz, a rossz gondolatokat jó gondolatokkal kell helyettesíteni. Például, ha valaki irigységet, mohóságot érez, el kell gondolkodnia ezen, és egy nagylelkű, bőkezűségről tanúbizonyságot tevő cselekedetet kell véghez vinnie.
A niyama második elve a santosa (szántósá). Ez a kellő szellemi könnyedség állapotának fenntartását jelenti. Amikor elménk valami után sóvárog, az nem a megfelelő könnyedség állapota. Mihelyt vágyunkat kielégítjük, a létrejövő megnyugvást, megkönnyebbülést szanszkrit nyelven tos'anak nevezik. Azok az emberek követik a santosat, akik könnyen jutnak ilyen állapotba, és meg is tudnak maradni benne. A santosa elérése a fentebb említett aparigraha (a fölös javak gyűjtésétől való tartózkodás) gyakorlatával áll szoros kapcsolatban.
A niyama harmadik elve a tapah (tápáh). Ez azt jelenti, hogy a személyes és kollektív fejlődés érdekében áldozatot hozunk, vállaljuk a nehézségeket, nélkülözést, viszontagságokat. Tapahnak azt a szolgálatot nevezzük, amelyért semmiféle ellenszolgáltatást nem kérünk és nem várunk el. Ezt a szolgálatot az igazán rászorulók számára végezzük. Fontos, hogy figyelmünket a nálunk alacsonyabb fokon állók, a gyengébb, szegényebb, kevésbé művelt embertársaink felé fordítsuk, nem pedig a nálunk erősebb, jobb módúak felé. Ha azért vállalunk nehézségeket, hogy egy gazdag embert tápláljunk, akkor az nem egy igazán hasznos szolgálat. A múltban néhány spirituális törekvő önmaga által állított megszorításokat és nehézségeket küzdött le (pl. tűzön járás), de az efféle gyakorlatok nem válnak sem a törekvő, sem a társadalom, sem a Legfelső Tudat javára, így nem segítik a spirituális fejlődést.
A negyedik elv a svadhyaya (szvádjájá), bármiféle spirituális téma tiszta megértését jelenti. Az embernek olvasnia kell más, spirituálisan fejlettebb emberek által írt híres könyveket és szentiratokat, és meg kell értenie, be kell fogadnia azok igazi értelmét. Ha valaki csupán olvassa, de nem érti meg a szövegek mögöttes értelmét, az nem svadhyaya. A svadhyaya azért fontos, mert általa az ember nagy gondolkodókkal kerülhet kapcsolatba, akik azután az egyént az önmegvalósítás útjának folytatására ösztönözhetik.
A niyama ötödik elve az Iishvara pranidhana (isvárá pranidána). Ez azt jelenti, hogy a kozmikus tudatot életünk céljának tekintjük, elfogadjuk, mint az egyetlen ideációt. Ez egy meditációs folyamat segítségével valósulhat meg, melyben a meditáló csak egy dologra, a kozmikus tudatra gondol. Mint korábban említettük, a tantra meditáció közben a tanítvány egy mantrát ismétel, amely a kozmikus tudattal való kapcsolatára emlékezteti ot. E meditációs folyamatnak van egy olyan része, amelyben elménket minden más tárgytól elvonva a kozmikus tudatra összpontosítjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése