Kedves Mindenki!
Csodálatos volt hallgatni Benneteket… Nem
kapcsolódtam be most a beszélgetésbe, mert olyan hosszú lett volna
megfogalmazni mindazt, amit érzek, ami történt…
Lisa kérdésére, hogy mit tapasztaltunk, mit éltünk
meg az októberi találkozás óta, mégis szeretném röviden elmondani… mert úgy
érzem, itt az ideje a megnyilvánulásnak, a cselekvésnek… - most, amikor
érezzük, hogy már nem is mi cselekszünk… J
A Lisával való találkozás egyike volt a legnagyobb
és legfontosabb élményeknek, amik életem során értek.
El kell mondanom, hogy 2013. október 15-én elértem
földi időm 50. életévét, és előzőleg igen sokat gondolkodtam, hogy ez az
évforduló vajon mit fog hozni, mit is ’kell’ hoznia számomra. Előzőleg az ember
mindig valami Nagy-Nagy dolgot vár, ami majd jön, történik, érkezik, ill. amit
tennem ’kéne’!
De valójában nem történik semmi különös, a napok
ugyanúgy mennek tovább, a belső idő nem változik…
Kicsit már aggódtam is előre, hogy mi lesz, ha nem
történik semmi, és tervezgettem, hogyan is kéne magamat megünnepelni. J
Aztán egy szép reggelen, otthon, az asztalnál ülve
rájöttem, inkább: teljes bizonyossággal ráéreztem, hogy: Megtörtént. Az a
Nagy-Nagy dolog, szinte észrevétlenül megtörtént. J
Egyszer csak felfedeztem magamban, ami mindig is ott volt, amivel mindig is
volt valamilyen felületes kapcsolatom, de most olyan mély bizonyossággal
éreztem, és tudtam, hogy melegség, és mély öröm, hatalmas belső mosoly ömlött
el bennem! Mert tudtam, meggyőződtem róla – egy láthatatlan, észrevétlen
pillanat alatt -, hogy Ez mindig ott van, mindig ott lesz, minden
pillanatban... Ekkor tudtam, hogy véget ért a keresés… J
, és tudtam, hogy megnyugodhatok, a lehető legnagyobb ajándékot kaptam meg –
önmagamtól -, amit csak az ember kaphat…, a legjobban „meg vagyok ünnepelve”,
ahogyan csak lehetek!
Ez nagyrészt Lisának, az ő csodálatos jelenlétének
és a közös találkozásainknak volt köszönhető!
Szeretném most ezt még egyszer megköszönni, Lisa, neked, és
mindannyiótoknak, akikkel ott együtt voltunk!
A találkozásaink után sokáig velem maradt az
örömteli érzés és képesség, hogy bármikor, bármilyen hétköznapi élethelyzetben
ki tudtam „zoomolni” egy pillanatra, és meg tudtam érezni, hogy AZ – az a Nagy
Valami, az a ’Vagyok’ – mindig, mindig ott van, akármi is történik. Még mindig…
és még mindig… és örökké… Ez mindig erős örömérzettel járt együtt.
Azután történt-történik persze sok minden… Az év
vége felé, az ünnepek alatt én is úgy éreztem, befelé fordulós időszak van,
látszólag nem történik semmi velem, velünk, ugyanakkor viszont éreztem, hogy
belül nagyon is sok minden történik, nagy készülődés van!
Olyan volt (és még mindig kicsit olyan), mintha
komoly belső felkészítést kaptunk volna, kapnánk, folyamatosan olyan ’üzenetek’
értek el hozzánk, amik mintha egy kirakós mozaikdarabkái lennének, könyvek,
beszélgetések, internetes üzenetek, olvasnivalók, álmok, stb. formájában,
melyek bensőnket formálták-formálják át…
Nem tudom, Ti hogy élitek meg ezt az évkezdetet, de
mi itthon nagyon érezzük, hogy valami igazán izgalmas időszak következik,
amikor – átadva a kontrollt, azt, hogy mi akarjuk elméből irányítani a dolgokat
– nincs más dolgunk, mint bebizonyítani önmagunk számára, hogy valóban Bízunk a felsőbb vezettetésben
(Önmagunk vezetésében). Olyan téren következnek valószínűleg változások az
életünkben, amik valóban kimozdítanak, amikről korábban azt mondtuk volna, „a
bőrünkre mennek”. És már érezzük, hogy ha át tudjuk adni magunkat, az életünk
folyását annak a bizonyos ’Nagyobb’-nak, ami Mi magunk vagyunk, és ami Mindig
ott van, amiben bízhatunk, akkor ezek csodálatos változások lesznek, és
dimenziónyi ugrásokat élhetünk meg általuk – mint ahogy ez már el is kezdődött,
az ilyen jellegű ’ugrásoknak’ azzal a jellegzetességével, hogy kifelé szinte
tényleg láthatatlanok… J
Mindebből persze már kaphattunk ízelítőt a múlt
évben, 2013 tavaszától kezdve, legalábbis a magam részéről ezt elmondhatom.
Akkor még nagyon hirtelen és váratlan módon történtek a ’kimozdító’ dolgok –
elsősorban a párkapcsolatomban, családi életünkben –, és komoly mélységeket
élhettem meg. Ezek nélkül azonban valószínű nem kaptam volna akkora ’lökést’,
hogy sok éves spirituálisnak nevezett ’készülődés’ után most már aztán tényleg
megtörténjen az, amit elméletben és elmében már ’oly jól’ tudtam:
a fátyol fellebbenése, nem ’kapcsolatteremtés’ a
Felsőbb Énnel, hanem a nézőpontom, az Én-tudatom áthelyeződése ebbe a másik,
felsőbb pontba… Ez tényleg kimozdulás, elmozdulás, és olykor megrázkódtatással
jár…
De már másfél-egy éve komoly segítségeket kaptam
mindehhez, amiket/akiket csak röviden említenék meg:
-
Kiss Balázs Kúnó (csillagmag.hu) és a körülötte
létrejött’csapat’, akikből mára már „spirituális családunk” alakult,
-
a „Der Weg ins Licht” workshop elvégzése
Irsa Sauerbrey barántőmnél, és a vele közösen tartott meditációk,
-
Echart Tolle és a „fájdalomtest”, ill.
„belső test” fogalmának meg- és felismerése,
-
Abraham-Hicks csodálatos és fénnyel teli
közvetítései,
-
a jógagyakorlatok, és egyáltalán a testi
gyakorlatok csodás hatásának újrafelfedezése,
-
Lisa szatszangja
-
és mostanában: Durga Holzhauser és Frank
Eickermann beavató könyve, „Jesus Das Buch” címmel…
És hogy ez az ’áthelyeződés’ megtörténjen, azt
csupán’megengednem’ kellett…
Persze ez a test és ez az elme még sokszor igyekszik
„átvenni az irányítást”, ezt a ’kizoomolást’ gyakorlatilag minden nap el
kellene végezni… ez még nem mindig megy…
De azt már tudom, hogy ezt mindig, mindenképpen meg
kell bocsátanom magamnak… Számomra a legfelszabadítóbb megélés az volt Lisa
októberi szatszangján, hogy bármit tehetek, bármilyen helyzetben bárhogyan
cselekedhetek, nem tudok hibázni! Mert mindig ott a lehetőség erre az
’áthelyeződésre’, a nézőpont-váltásra, arra, hogy a fényes és örömteli Nagy
Én-emből nézzek rá a helyzetre, önmagamra… Minden úgy van jól, ahogy van…
És izgatott, örömteli várakozással nézünk elébe a
jövőnek, amiről persze tudjuk, hogy csakis az a mindenkori jelen pillanat
határozza meg, amelyben teljes bizalommal átadjuk magunkat Önmagunk
irányításának…
Szeretettel:
Mari
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése